Szeretnél valódi, mély, lelki kapcsolódást az Igaz Társsal, és harmóniában, boldogságban együtt élni? Vagy egy távoli leányálomnak tűnik már ez az egész? Nem találkoztál még megfelelő jelölttel, vagy találkoztál, de az „megijedt”, „nem állt bele”, „elmenekült”? Túl vagy pár fájdalmas csalódáson és talán el sem hiszed már, hogy szeretetteljes kapcsolódás egyáltalán lehetséges? Esetleg benne vagy egy kapcsolatban, de úgy érzed, hogy valami nem az igazi? Bármi is a válasz, fontos tudnunk, hol tartunk a folyamatainkban, ahhoz, hogy láthassuk, merre van tovább.
A folyamat, amiről a következő sorozatban írni fogok, nem a saját, újkeletű felfedezésem, többezer éve leírták ugyanezt a védákban, különbözői szakaszait pedig mindannyian tapasztaljuk éppen. És ezen tudásnak hálistennek ma már hazai ismert képviselői is vannak, akik ugyanígy végigjárták ezt az utat és a saját bőrükön tapasztalták meg a férfi-női dinamika működését. Szeretettel ajánlom ebben a témában Joós István, Jankovics Anikó, esetleg Kun Szilvi írásait, előadásait, tanfolyamait is. És mielőtt nekiszaladunk, szeretném leszögezni, hogy mindenki ugyanazt az utat járja, legfeljebb máshol tart benne, de ettől még egyik szakasz sem elítélendő vagy rossz. Mindannyian elkezdjük valahol az életünket és „szerencsés” esetben a felébredésünket is. Minden szakasznak megvan a maga értelme, haszna és fontos feladata.
A mintáink által meghatározott élet
Az életünket sokáig a mintáink által meghatározott módon éljük. Ahogy a szüleinktől, a világtól, a környezetünktől láttuk, ahogy azt a társadalom elvárta. Jókislányokként próbálunk megfelelni az általános hitrendszereknek, miközben szerelmes vágyaink mentén kapcsolatról kapcsolatra sodródunk, hol az apai, hol az anyai mintát, vagy épp azok szöges ellentétét választva. Állandóan szerelembe esünk, esetleg idejekorán férjhez is megyünk álmaink netovábbjához. Aztán telik-múlik az idő, foszlik a rózsaszínköd és ott találjuk magunkat egy kiüresedett vagy egy bántalmazó kapcsolatban. Vagy eleve örökös magány a társunk, plátói szerelmek után epekedve várunk. Vagy egy olyan semmilyen kapcsolatban ücsörgünk, valódi beszélgetések, mélységek nélkül, ugyanazon frázisokat puffogtatva, meghatározott problémakörökbe ragadva. Esetleg óriási drámák és békülések végtelen egymásutánjában, hatalmas tiniszerelem tüzében égünk, vagy épp a tévé és social media előtt tengetjük unottan az életünket, megmondóemberként kiélve frusztrációinkat. Elválunk vagy együtt maradunk, mindegy is, valami sosem jó, sosem teljes, és ez mindig valaki más hibája, a szülienké, a főnökünké, a családunké, férjünké, az igazságtalan világé. Van bennünk egy rettenetes üresség érzet, ami elől állandóan valamilyen hangzavarba menekülünk, nehogy véletlenül is együtt maradjunk pár percre a gondolatainkkal, mert akkor szembe kellene néznünk és együtt lennünk saját magunkkal, árnyoldalainkkal. Nekünk sonincs szerencsénk, semmi nem sikerül, sosem kockáztatunk, a véletlen történések, az élet, a világ kiszolgáltatott áldozatai vagyunk. „Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni” – mondja Jung. Korosztálytól teljesen függetlenül beleragadhat bárki ebbe a minták és elvárások, megfelelések, téves hitrendszerek, kivetítések és frusztrációk által meghatározott, örökösen másokat hibáztató világba. Aztán egyszer csak beüt a válság. Súlyos betegséget diagnosztizálnak nálunk, esetleg elveszítjük egy szerettünket, a munkákat, elválunk, magunkra maradunk, az élet mutat egy tükröt, amibe többé már nem tudunk nem belenézni. És a mintáink összedőlni látszanak… Ekkor kezdődik az igazi életünk! Innen folytatjuk.
